Vidéki lánybúcsút szerveztem a legjobb barátnőmnek.

Férjhez ment a legjobb barátnőm. Ez önmagában is óriási dolog, hiszen nem minden nap fordul elő az emberrel, hogy a legjobb barátnőjének, akivel még együtt labdáztak a suliban, együtt kezdtek el fiúzni, együtt sírták és nevették végig a kamaszkort, bekötik a fejét. De ez egyszerűen álomszerű esküvő volt. Azért is, mert tényleg nagyon szereti egymást az ifjú pár, és azért is, mert varázslatos volt az egész szervezés az elejétől a végéig.

Az én reszortom természetesen a lánybúcsú volt, erről szeretnék most bővebben mesélni.

Mikor elvégeztük a sulit, én felköltöztem Budapestre, de a barátnőm már akkor tudta, hogy ott szeretne letelepedni, így maradt vidéken. Mint kiderült, nagyon is jól tette. Szóval a lánybúcsú szervezésénél figyelembe kellett vennem, hogy ő ott van, én meg itt, szóval kellett egy kis rafináltság, hogy minden rendben legyen, de végül sikerült. Mivel az esküvő szervezése miatt nagyon sok ideje ment el a barátnőmnek, kitaláltuk, hogy ott tartjuk helyben. A résztvevők többsége is helybéli, így minimális volt azoknak a száma, akiknek utazniuk kellett. Kibéreltünk egy helyi kis éttermet, és oda szerveztük a bulit. Egyetlen dolgot kellett jól kitalálnunk, hogy honnan szerezzük be a díszeket és a lánybúcsú kellékeket. Az első terv az volt, hogy bevásárolok a fővárosban, és leviszem magammal a kellékeket, de aztán rájöttem, hogy az én pici autómba ennyi minden nem fér el úgy, hogy több utasom is van. Sokat gondolkoztam, hogy kellene megoldani, majd a neten böngészgetve belefutottam egy olyan oldalba, ahonnan mindent, amit szerettem volna, meg lehetett rendelni. Sőt, még többet is, mint ami az eredeti terv volt, mert találtam olyan kellékeket is, amik eszembe sem jutottak, de nagyon jópofának találtam. Rendelési címnek megadtam a vendéglátó egységet, ahol a bulit tartottuk, és így egyből helybe érkeztek az eszközök, nekünk egyáltalán nem kellett bajlódni a szállítással. Rengeteg mindent rendeltem. Ezzel akkor szembesültem, mikor odaérkeztem, és megláttam a hatalmas, tömött dobozokat. Tudtam, hogy sok minden lesz, de arra valahogy nem számítottam, hogy ennyi. persze hamar kiürültek a dobozok, mikor elkezdtünk díszíteni, feltettük a lánybúcsús feliratokat, a lufikat, és elővettük a játékokhoz szükséges kellékeket. Volt ott mindenféle a széptől az obszcénig, mint ahogyan annak rendesen lenni kell, minden szuper kivitelben és minőségben, szóval teljesen meg voltunk elégedve.

lánybúcsú kellékekSzerencsére elképesztően jól sikerült az esemény, ami nagyon fontos volt nekem, hiszen mégis csak a legjobb barátnőmről van szó. Mindenki szuperül érezte magát, igazán ki tudtunk kapcsolódni, méltó befejezése volt ez a szingli időszaknak. A vicces ajándékok és kellékek közül pedig egy csomót meg tudtunk tartani emlékbe, így ha néha a kezünkbe kerülnek ezek a dolgok, mindig felidéződik majd, hogy milyen remek bulit szerveztünk Emesének.

Ezek után az esküvő már csak hab volt a tortán, de abból is a legfinomabb. Mivel a legénybúcsú, úgy hallottam, hasonlóan jó buli volt, mint a miénk, így mindenki elégedett volt, és az ifjú pár is abszolút feldobva vonult az oltár elé. Ha kívánhatok ilyet, szeretném, ha majd egyszer, mikor eljön az én időm, akkor is ilyen flottul és szuperül menjen minden. Az már egyszer biztos, hogy mikor Emese szervezi majd az én lánybúcsúmat, nem kell majd egy percet sem gondolkoznia, honnan tudja beszerezni hozzá a szuper kellékeket.