Vidék, földművelés jövünk!

Derült égből villámcsapásként ért, hogy van egy nagybátyám, aki amúgy meghalt és rám hagyta a farmját. Olyan, mint a filmekben, nem? Az ember el sem hinné, hogy létezik ilyesmi. Mondjuk az esetemben nem nehéz, mivel nem ismertem édesanyámat, a családjáról sem tudtam semmit, szóval az is lehet, hogy még mindig van legalább tíz nagybátyám és nagynéném szanaszét a világban. (Na jó, azóta azért tudom, hogy csak ketten voltak testvérek, anyám és ő). A lényeg azonban az, hogy a beporosodott, unalmas nagyvárosi énem alig várta, hogy megnézhesse a farmot. Mint utólag kiderült, inkább foglalkozott földműveléssel az öreg, mint állatokkal, de azért én szeretem farmnak hívni.

Fél napba került eldöntenünk a férjemmel, hogy ott hagyjuk a városi életet és kiköltözünk. Gyerekünk sajnos nincs, tehát nem nehezedett ránk az oktatásának súlya, így könnyű volt a döntés. Elhatároztuk, hogy földműveléssel fogunk mi is foglalkozni. Összepakoltunk, vásároltunk egy halom földműveléssel kapcsolatos könyvet és megérkeztünk vidékre. Annyi szerencsénk volt, hogy a férjem falun nőtt fel, de én pesti voltam, semmiféle tudással és tapasztalattal a hátam mögött, ami segíthetett volna az ügyben.

apródTermészetesen több gondba is ütköztünk a kezdés során, és ezen gondok száma csak lassan csökken az évek során, de hát, látva a törzsgyökeres gazdákat is, ahogy küszködnek, egyszerűen ez az életmód ilyen. Nagyon sokat számít az időjárás, valamint a megfelelő eszközök használata. Mi például találtunk egy jó weboldalt, amit arra használunk, hogy olyan eszközökkel dobjuk fel a gazdálkodásunkat, ami nem volt az öregnek, valamint néhány dolgot mi is eladtunk, ami nekünk nem kellett.  Az apród oldal, amit minderre használunk, a Nextapro tökéletesen megfelel számunkra. Örültem nagyon ennek az apróhirdető weblapnak, mert először a helyi újságokban próbálkoztunk, eredménytelenül, viszont a Nextaprón hamar sikerült intézkednünk, csak a laptopunk kellett hozzá és internet (valamint néhány fotó, amikor épp eladtunk és nem vásároltunk).

Nagyon hasznosnak találtuk azt a funkcióját, hogy lehet településenként keresni. Mi mobilisek vagyunk, de azért egyszerűbb, ha a megyében belül kell üzletelnünk, főleg, ha nagyobb dolgokról van szó, amiket nem lehet postán elküldeni. Így vásároltunk például egy új műtrágyaszórót a traktor után, valamint egy kompresszort is. De például így adtunk túl a szőlőprésen is, amit valószínűleg nagybátyám sem használhatott, mivel több milliméteres port lepte be a pincében. Azon kívül pedig, hogy megyére vagy városra le lehet szűrni a keresést, az is nagyon jól jön számunkra, hogy a termékek kategorizálva vannak és van egy teljes külön kategória a mezőgazdasági termékek számára. Így könnyű volt keresni, valamint eladni is. A szállítás természetesen már nehézkesebb volt.

Mindeközben annyira hozzá szoktam a használatához, hogy el kezdtem a többi kategóriát is böngészni (ingatlan, jármű, otthon és háztartás, állás, műszaki cikk és elektronika, sport, hobbi és szabadidő, divat, ruha és kiegészítő, szolgáltatások és üzlet, állatok, baba-mama valamint játékok kategóriában). Ezek közül is a sport, hobbi és szabadidő, valamint az otthon és háztartás kategóriák lett a kedvenceim. Ez a kettő volt az, amik között keresgéltem akkoriban nap, mint nap, és néztem, hogy a környéken nem-e árulnak valami érdemleges dolgot jó áron. És végül, ennek a nézelődésnek köszönhetjük azt is, hogy kicseréltük az ezer éves, nyikorgó ágyat egy alig használtra. Nagyon büszke voltam a vásárlásunkra.

Végül pedig, nem hiszitek el, hogy mi történt. Most már évek óta boldogan megvagyunk itt vidéken és nem nagyin járunk vissza a fővárosba. Nemrég tehát eldöntöttük, hogy itt akarunk megöregedni, szóval jó lenne, ha felújítanánk a házat. Ehhez pedig az a meredek ötletünk támadt, hogy eladjuk a pesti, belvárosi két szobás lakásunkat. Azért abból elég jót lehet kaszálni, hogy az ember felújítsa a vidéki házát. A férjem felmérette egy céggel a lakás értékét, és ahelyett, hogy drága és körülményes ingatlanost béreltünk volna fel, a Nextaprón kezdtük el hirdetni a lakást, néhány igazán jól sikerült képpel. Másfél hónapba, és két fölösleges pesti útba került az egész és sikerült is eladnunk. Szerintem ez azért nagyon jó arány idő és kárba ment vevők számát nézve egyaránt.

Úgyhogy, igazán kisegített az élet minden oldalán ez a weboldal minket. Szerintem még sokat fogjuk használni.