Így élünk mi vidéken

A vidéki élet nagyon sok szempontból más, mint a városi. Sokan nem is gondolnak bele igazán, hogy mi különbség van, csak akkor, ha megtapasztalják. Mi felénk sokan laknak, akik nagyvárosból költöztek vidékre azért, hogy kicsit nyugodtabb életet élhessenek. Elegük lett a folyamatos rohanásból és pörgésből, a zajból és az egymással nem törődő emberáradatból, itt jól érzik magukat, ki tudnak kapcsolódni, élvezik a madárcsicsergést, a napsütést, a csendet és a természet közelségét.

 

És persze, itt az emberek teljesen mással foglalják el magukat a szabadidejükben, mint a városokban. Sokkal többet vagyunk a szabad levegőn, sokkal többet mozgunk, mert a ház körül mindig akad feladat, amit el kell végezni, és nincs, ki megcsinálja helyettünk. Persze, sokaknak erről is elég komoly tévképzeteik vannak, ugyan is azt hiszik, hogy egy vidéki, főleg agrárgazdaságból élő ember nem is ért máshoz, csak a földműveléshez, vagy az állatok etetéséhez.

 

El kell, hogy mondjam, szerintem a környékünkön, egységnyi területre eső diplomások száma minimum duplája, mint a városi emberek körében ugyan ez az adat. Műveltek a vidéki emberek, és mivel sokat beszélgetnek egymással, sokkal szélesebb a szókincsük is, sokkal szebben és jobban, lényegre törőbben fogalmaznak. Az információ pedig ide, hozzánk is hamar elér, amióta létezik az internet csodája. Az én kedvenc weboldalam: ingyenesporgetesek.hu.

 

Elég szórakoztató, és engem kikapcsol teljesen. De ezen kívül is rengeteg dologra használhatjuk ma már az internetet, így ebből a szempontból egy kicsit sem vagyunk elmaradva. A közösségi oldalak elterjedésével pedig aztán tényleg, még a kommunikáció is olyan gyors itt, mint a villám. Mindenről ugyan olyan hamar tudomást szerzünk, mint bárki más, csak annyi különbséggel, hogy míg egy városi egész nap a telefonját nyomkodja, addig itt nincs erre ennyi idő, mert az embereknek dolga van.

 

És szerintem sokan nem is tudják elképzelni, hogy mennyire megmásítja ez az életminőséget, hogy az emberek itt fizikai munkával lefárasztják magukat. Egyszer megemlítettem itt a faluban azt a szót, hogy depresszió, azt sem tudták, miről beszélek. Ez a fogalom a mi környékünkön nem is létezik. Itt nincs ideje senkinek arra, hogy depressziós legyen. De hogyan is lehetne, mikor ennyire gyönyörű környezetben él, mikor minden nap ad a természet valami ajándékot, amiért hálásak lehetünk, és mikor az emberek itt tényleg törődnek egymással. itt annak sincsen esélye, hogy valaki tartósan rosszkedvű legyen, mert Magdus néni máris süt neki a kedvenc süteményéből, vagy éppen Béla bátyám megy át egy üveg házi pálinkával, és a gondok máris messze szállnak.

 

Ilyen módon múlnak itt el a problémák, nem túl gondolva, nem túl aggódva, csak simán, ahogy annak emberek között lennie kéne. Az emberek itt megbeszélik a konfliktusokat, mert senki sem akar haragban lenni. A fizikai erőszakról pedig onnan tudunk, hogy itt is fogható mindenféle kereskedelmi Tv csatorna. Na, persze nem, mint ha nem lenne rá alkalom, vagy lehetőség, de kinek és mire jó az?

 

Aki az alkohol rabja, nem ura magának, és az ilyen embereket innen mi elüldözzük. Nem tűrjük, ha valaki nem tud kulturáltan viselkedni, és nem szolgálja a közjót, ordenáré és durva. Nem mondom, a falunapokon például kicsit mindenki felüt a garatra, de egy másnapi fejfájás jelzi csak a jeles eseményt, a falu nincs szétrombolva, az emberek is épségben térnek haza.

 

Lehet, hogy a mai világban ez furcsán hangzik, de márpedig minálunk ez így van. És nem cserélném el ezt az életet, sem metróért, sem felhőkarcolóért, de még óriásvásznú 3D moziért se. Mert én itt szeretek élni a nyugalomban. Aki meg nem hiszi, az jöjjön ide, és járjon mindennek, amit elmondtam, utána.