A meleg víz forrásai egy gazdaságban

Meleg víz már réges-régen van nálunk. Még serdülő korban voltam, amikor édesapámmal beszereltünk egy kazánt a lakásunkba, amit fával melegítünk. Igaz, ez a kazán mostanság már nem üzemel annyira jól, de az embernek lassacskán gyűlik a pénze, ha mezőgazdaságban dolgozik, arra, hogy felújítsa az otthonát. Főleg, hogy nemrég vásárolnom kellett egy kisebb villanybojlert is.

Soha nem gondoltam volna, hogy villanybojler felszerelést fogok majd vásárolni az udvarra, de nagyon szükséges volt. Állandóan kint vagyok az állatokkal, nap, mint nap, télen és nyáron is. Állatból meg szerencsére egyre több van, a teheneink és a juhaink és jócskán szaporodtak az utóbbi években. A feleségem pedig mindig meleg ételt készít nekem, télen a házban, nyáron a nyári konyhában. Csakhogy a nyári konyhába nincs bevezetve a meleg víz, télen pedig, a fürdőszoba kazánjába sincs mindig tűz rakva, csak amikor fürödni készülünk. Az ujjaim azonban egyre kevésbé kezdték szeretni a hideg vizet, pedig napjában többször is azzal mostam kezet. Szóval muszáj volt valami gyors megoldást keresni, hogy ne fájjon a kézfejem.

A szomszéd ajánlotta a villanybojlerbolt.hu oldalt, aminek azért örvendtem meg rettenetesen, mert láttam, hogy nem csak megvenni lehet tőlük a bojlert, hanem egy kis pluszpénzért ki is hozzák neked és fel is szerelik. Sok mindenhez értek, az tény, az állatokon túl, a kályharakástól az asztalosságig, de ilyen szereléket még én sem tudok felszerelni. Végig néztem, hogy miket árulnak ebben a boltban és ki is találtam, hogy melyiket rendelem meg. Egy kisebb szerkezetet választottam, ami csak egyetlen egy csapot lát el. Ez volt a Hajdu AQ 5f árammal működő bojler. Ezt úgy kell elképzelni, hogy még csapot is adtak hozzá. Maga a bojler a csap felett van, és egészen picike, pontosan 260x422x200 mm és összesen öt liter víz fér el benne, ami bőven sok nekem. Gondolkodtam sokat, hogy hova rakassam fel, hiszen olyan helyre kell raknom, ahol víz is van, és áram is. Végül az istálló melletti műhelyem bejárati ajtaja mellett döntöttem. Az istállóban van víz, mivel az állatokat meg kell itatni és áram is van, mert hát télen jóval hamarabb besötétedik, mint ahogy eljönne az este, nem beszélve arról, hogyha éjjel jön rá a vajúdás valamelyik állatra. Emiatt pedig, hogy volt minden az istállóban, könnyű volt a műhelyembe átvezetni a vizet és az áramot. Amire megrendeltem és kihozták a bojlert, már készen állt a műhelyem is annak fogadására, valamint egy kis kagylót is vásároltam a szomszédos városban, ami, akárcsak ez a Hajdu bojler, szintén nem foglalt sok helyet.

A gyártója a bojlernek négy év garanciát vállal a bojlerre, a többi ketyerére pedig, ami benne van egy évet. Mondták, akik felszerelték, hogy gyakran töröljem le a port róla és legalább évente egyszer hívjak el valakit hozzá karbantartás miatt, mert a műhelyben nagyon poros körülmények között van, és nem árt, ha rendben van tartva, mert akkor sokkal tovább tart. Kedves emberek voltak, meg is kínáltam őket kávéval, amikor végeztek. Megmutatták, hogy hol kell beállítani a kívánt hőmérsékletet, ami maximum 80 fok lehet. Nekem olyan nagyon meleg vízre nincs szükségem, mert csak kezet mosni kell használjam ezt a bojlert, de azt napi rengetegszer.

Mivel nagyon meg voltam elégedve vele és alig látszott meg a villanyszámlánkon, elhatároztam, hogy két éven belül a fürdőszobai kazánt is le fogom cserélni ilyen bojlerre. És akkor legalább akkor lesz meleg víz odabent, amikor csak szeretnénk, anélkül, hogy tüzet kelljen raknunk hozzá.